Fiatal házasok adókedvezménye

hír

A házassági kedv növelése érdekében 2015. január 1-től bevezetésre került az első házasok kedvezménye, amellyel az adóalap csökkenthető.

Az a házaspár, amely esetében legalább az egyik házastárs első házasságát köti, az összevont adóalapját csökkentheti az első házasok kedvezményével, amelynek együttes összege jogosultsági hónaponként 31 250 forint, amely havonta 5000 forint adócsökkentést eredményez.

A kedvezményt a házastársak – döntésük szerint – az összeg megosztásával közösen érvényesíthetik, ideértve azt az esetet is, ha a kedvezményt kizárólag egyikük veszi igénybe. A kedvezmény közös igénybevétele az adóbevallásban, munkáltatói adómegállapításban független attól, hogy az adóelőleg megállapításánál mely házastársnál történt annak figyelembevétele.

A kedvezmény a házasságkötést követő hónaptól 24 hónapig jár, de legfeljebb a családi kedvezményre való jogosultság megnyílásáig.

Az igénybevétel feltétele a házastársak – adóbevallásban, munkáltatói adómegállapításban közösen tett, egymás adóazonosító jelét is feltüntető – nyilatkozata, amely tartalmazza, hogy a kedvezményt melyikük veszi igénybe, vagy a kedvezmény összegének megosztására vonatkozó döntésüket.